Matrózos

vagyok amit mondok...
elmét bontok,
néha vitorlát,
most játékos
szél fúj tovább,
máskor bőrig ázva,
megtépázva
a tomboló vihart is állom,
s nem magamat,
de őt szánom.
mert ő el
sosem csendesül,
míg én legbelül
újra kismulok,
nyomtalanul
el nem múlok.
hát Te csak
engedj bátran,
s tudd:
semmit nem ígérek,
de kóbor-kedvem múltán
a Te kikötődbe térek!