apró, parázsló csillagok
szobám falán
ezüstöt lehelnek testünkre
egyszer, talán...
mire kihúnynak, én elillanok,
üres szívvel,
lelkem fénytelen tükre
színeket színlel.
mikor a való kitép két kezemből,
marad a magány,
és élettelen, üszkös csillagok
szobám falán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése