Vallomás

szád a számhoz,
míg megtorpan a világ.
nem hervad több virág,
a szél is lehiggad-
hajunkat nem cibálja bőszen.
bőven van idő(nk),
hajthatatlan fogaskerekei közé
akasztottuk feszítő vágyainkat,
ereinkben közös körön
száguld a megvadult vér-
karámjából kitört csikó mód.
csak szemedet, a tőlem-izzót
fogadja be ellenzős sajátom.
behunyva, vakon,
mégis látom.
s a szád, megint a szád,
újra és újra lecsap!
ízlel, kóstol,
számnak bókol,
számtalanszor!
ha ez az enyészet,
hadd legyen! akarom!
akarlak, nagyon!
a nagyonnál is jobban!
már tud(hat)od:
szádnak számmal (ki)mondtam...