mosolyod a tükör foncsorába égve,
arcod negatívja párnámon,
talpadtól még alélva a szőnyeg rojtjai:
egy súlytalan ember lábnyomai.
tegnapi táncom a levegőben,
torkomban megtorpanva szavak,
melyeket megint nem mondtam neked.
(ez már örökre így marad... )
a semmiből érkeztél,
s oda küldesz vissza engem-
így maradhatsz a valóságban
helyettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése