Kulcs a lábtörlő alatt

hiába kelletem magam előtted,
te csak ásod a kertet,
addig én megint összeforrasztok
pár szétesett verset. összeterelek
szétszéledt szavakat,
döntök helyetted: tabukat, falakat .
a feladat testhez áll,
bár testem másért kiabál - érted!
nem érted, vagy nem mered?
mitől vagy ily merev?
erre semmi okod, hisz még csak
a kezem fogod elengedni
magad kéne, s végre
megtörténne a csoda,
vagy legalább langyos mása,
a csodácska,
de egyre másra
vágysz te is, ne tagadd:
ott lent nem büszkeséged
dagad, nem csak én
kaparom a falat
kínlódva kéjtelen éjeken,
mikor az értelem háttérbe szorul,
a józan észnek bealkonyul,
s a vágy a homályból
vigyorog konokul ösztön-énemre...
térj hát a lényegre!
vagy térjek én? magamhoz
szorítsalak, állítsalak
fel, vagy falhoz?
ígérjek? igézzek? igázzak?
add uram, hogy ne hibázzak!
ha végeztél a kerttel,
mint én e szegény verssel,
s kedved, erőd még maradt:
kulcs a lábtörlő alatt...