Bujtogató

higgye el, jó uram,
nem bánt,
hogy nekem ily
sanyarú sorsot szánt
az élet -vagy maga
(nem is tudom
kinek erősebb
ez ügyben a szava...)
létem utolsó perceit
majd magányban
morzsolgatom,
már latolgatom
rúzsom alkalomhoz
illő árnyalatát,
nekem senki
ne mondja: nahát,
stílusosan halni
se tudott
e szegény pára!
bár ha belegondolok
addig vár még
ezer ízes dolog:
szökkenő szavak,
buja bújások,
enyhe túlzások!
de legyen nyugodt!
míg valaki leendő
síromat ássa,
én másra
nem gondolok,
csakis magára!
önnel kész
vagyok halni,
bár önért soha...
(a sors mily mostoha)
még egy rongyos
rímet kerestem,
s nem hiába:
lehetne öné a testem,
ha nem lenne ily
haláltmegvetően gyáva!