Hallgat a boldogság

Kedves Lili, kedves Mindnyájan, Ti, akik olvastatok valaha!

Nem várt boldogságot szakasztott nyakamba a nyárvég,
s én azóta csak fekszem, macskamód nyújtózom én Istenem tenyerén.
Ami szép szók előtörnének belőlem,
 azokat immár kedvesem arcára simogatom ujjbeggyel.
Nem búcsúzom végleg, de mindenem mim van,
most nála, neki kincselkedik.
Örüljetek velem, s én örülök Veletek,
míg vissza nem vet jó vagy rossz sorsom ide.

Mindenkit ölelek!

Talán

Azóta vágyom fanyar mézed,
mióta szavanként átcirógattad
magad lelkem végvárának
utolsó, legvastagabb falán.
Kérdezz bátran, s én
majd füledbe suttogom: talán.
A talán az igen,
és ha igen, az százszor igen,
és igen ezerszer,
vagy csak egyetlen egyszer...

Tegnap még félig bénán,
és lélek-vakon tévelyegtem,
de első érintésed nyomán
milliárd éve szunnyadó csillagok
fénye szikrázott fel bennem.

Majd mikor néha aludni muszáj,
paralel álmokban kel életre
bennünk egy seregnyi
eddig felfedezetlen érzék,
s olyankor nem tudnálak
külön választani téged magamtól,
akkor sem, ha követelve kérnéd,
mert Te vagy az, aki öröktől fogva
forr, hevül, és bennem legbelül lüktet -
többé már a halált sem fogadom el ürügynek.

Harangszó

Nem tudni vacsorára hív-e,
vagy ez már a feltámadás,
de mindenképp sokan leszünk.
Némelyünk csak éhes,
mások feszt újjászületnének.
Amannak kell egy új élet -
teljes tabula rasa,
vagy trendi színes gumicsizmába
bújtatott lábbal kelne át a Rubiconon.
Ígérem ki fogom bírni röhögés nélkül,
és csak téged viszlek
magammal emlékül...

Mentálhigiéné

Baromi körülményes lehet
minden megcsalás után lelket mosni...

Képlet

Két csók között - jobb híján -
mindig magamba fojtalak.
Hát nem lehet így szeretni!
Vagy emelt fővel, határozott
cipőkopogással elmenni,
vagy várni, hogy kössön a pillanat...
Kéne valami cudarul egyszerű képlet:
ánégyzetpuszbénégyzet...
De nincs megoldás -
szimplán félelmeimbe szorulva élek.

Ennyi(?)

Nagyapámnak jóféle spriccerek -
vattacukorszagú búcsúk emléke...
Isten akit szeret, hintán röpíti
- én mondom - fel, egyenest az égbe!

976 könnycsepp
(szigorúan páros)
az elmúlt 24 órában -
ennyivel lettem könnyebb.
Létem telke az őrülettel határos,
s boromban pohárról pohárra
kevesebb a szóda.

Mintha nem is éltem volna...

?

Világrengető problémák nincsenek -
csak rések és hiányjelek...

Nyugtatólövedék

Két füstbodor közt egyetlen könnycsepp

(a lehajtott buditetőn ülve)

keményen koppan a kövön...

A zajra  felébred,

zsíros seggét riszálja a bánat -

 nem sírok utánad.

Fülembe aszott alliterációkat akasztok,

csörömpölve vonulok körbe-körbe.

Zseniálisan fanyalgok,

 mániám nem eresztem.

A benyugtatózott párduc

 felmorran bennem...

Suttogva

Önfegyelmet tanulok…

Kettőnkön a burok rég nem közös –

gömbben feszülő villámok lettünk,

felettünk az ég vörös és grafit..

Gyere, utoljára még súgok valamit:

szemeidben túl sokszor láttam

magam rossznak.
 Ablakon kihajigált idő,

néha azt gondolom, elátkoztak.

A fű utánad majdcsak kinő,

addig idegen íriszekben

próbálom csodáltatni magam.
Mindennek ára van...

Stigmám

Tiszta kék szemedben
Gyönyörű apró pont csupán a téboly…
Miért oly jó elveszni két karodban,
aztán kuncogva várni,
hogy bármi áron rám találj,
és engedni, hogy céda bőröm
egyenként pimasz ujjaidba szeressen?
Nincs tabu, nincs szabály,
Tiéd rongybaba testem,
s Te csak játszol önfeledten.
Sodródunk józanságból
lucskos gyönyörületbe és vissza;
bélyeget harapok Rád,
mégis Te vagy rajtam a stigma.
Ösztönök mögé szorult
vakmacska a lélek,
és kacsintva temérdek
holnapot ígér a tegnap.

Odakint lassan virrad -
senkid vagyok, s Te senkim vagy...

S/óhaj

Százszor, ezerszer, örökké.

Soha többé.

Minden váljon köddé…

Karambol

Szappan és víz –
lemoslak magamról.

Pálinka, tíz -

csattanás, karambol,

és pár létfontosságú szerv  kiszakad.

Arcodba robban a kirakat,

és – bár figyelsz cefetül –

épp a szív, messzire repül.

Ott, a járdaszegélyen a szív – az én szívem,

 a vérrel kevert sárban,

 de végre nyugta van, pihen.

A szív, az én szívem...

Szélnek eresztem öntudatom –

tudatom: jól vagyok,

 bár nem mozog már semmi bennem.

Szivem, ideje megpihennem…

Folytonosság

Elszánt keményen alszik, de puhán ébred,

Hámló festékű padokon pedig várja őt a tavasz.

Olykor tudja, érti a mindenséget,

de ujja alatt mocorog a ravasz,

és hiába a nagy-nagy heves tüzek,

keze, lába, szíve folyton hideg,

 az idő átcsorog tétova ujjai közt,

„a tegnap is ma van” –

hogyhogy senki nem érti meg,

 hogy nem szakad darabokra az idő,

hogy újra és újra kinő a lenyesett fájdalom ág?

Elhangzik a sokadik Istenhozzád…

Eres kezével fáradtan hajába túr-

Agyő, fékezett habzású lamúr!

Vilmos Eszter: Asszem

Asszem
Nem fáj, hogy vége,
mert túl vagyok végre
És
Asszem
Nem élsz már bennem,
mint párnácskás seggben
A zabszem.
Nem sírok merengve,
Nem is jutsz eszembe.
F a s z t nem.

Simon Adri: Emlékecset ma

Ha találkoznék veled újra,                   félnék, vak ujjbegyem eltéveszt.
Ónfestékkel, ólomsúllyal                      egy emlékecset ma mellém fest.
Távol vagy, de a fagyott szó                 életre izzik a képernyőn,
felnőttem, és ez nagyon jó,                   Ezra Poundon és Szép Ernőn.
De felszúrták a napvilágot -                  gennyes ég és felfakadt idő -,
szívemre begyulladt hiányod                 mint torz pattanás, visszanő.
Ráncommá váltál, mély pórusokká,      nem tisztít a messzeségradír.
Bolyongok a feledés dokkján,              mint őrült, bűnbánó szatír.




Nem szokásom, de mivel sokáig voltam távol, álljon itt pár engesztelő vers, az én mai kedvenceimtől....

Megváltó

McDrive-ban lezavart utolsó vacsora...
A csoda prolongálva.
Céltalan, árva
démonok téblábolnak bennem,
bőröm alatt, borostyánba zárva
hordom szerelem-keresztem.
Fel-feltámad olykor,
s szám véréből kortyol,
testéből ad ennem.

Nippek

Tőmondatokban kiabál,
felkiáltójelek nélkül...

Szőnyegrojt-rendben néha jut
egy-egy botlásnyi boldogság,
és a nippé kövült élet alá emlékül
szorgos kezek csipkéket vernek.
Elhalkult tányérok hevernek,
és a sufniban néhány lehet
fogja sajgó oldalát,
míg a félhomályban
egy titkos valcer írja tovább magát.
Stencilezett élet -
fakó, indigókék remények temetője,
csak egy ottfeledett ujj mutat
minden meggyőződés nélkül előre...

Homokszemek

Néha felizzik bennem a düh -
akár az ördög szeme, olyan parázs szerű.
Szilánkokra törik az arcom,
keveset alszom, és azt is nehezen,
és bevallom, néha megakad a tű lemezen.
Tudom, ezen a Földön elegen vagyunk,
akik nem rendeltetésszerűen
használjuk az agyunk...
Afféle homokszemek -
csak csikorog, de meg nem akad a gépezet...

Lecsengés

Jó volt hogy voltál,
de nélküled könnyebb.
Söröskorsóba csapolt könnyek,
és kisfröccsökbe spriccelt bánat -
ez maradt utánad.
Nagyritkán mellényzsebből
lezserül kicsapott lóvék
árán whiskygőzös jólét,
de különben csak gürc és harc,
és napi többszáz arc,
szemeikben a remény fossszíliáival.
Lassan elül bennem
ez a gerjesztett vihar....

Tolvaj

Kapkodva - akár egy besurranó tolvaj -
elloptam az ártatlan mosolyt,
mi arcodon játszott,
el fogaidból a csillogó zománcot,
lerágtam a húst, mit csontjaidon találtam,
elvittem mindent, amit jónak  láttam.
Végül kitéptem magam belőled -
mégis én lettem egyetlen nagy, lüktető seb...

Talán

A szavak összekoccannak a számban,
vagy úgy olvadnak el,
akár kisgyerek kezében a kavicscukor.
Túl sokáig vártam, hogy azt mondd: szeretsz -
talán már nem is tudnék mit kezdeni vele.

Napkitörés - Lilinek ajánlva

Az írás veszettül magányos dolog...
Nem elég, hogy a vers csendben, magányban születik,
még csak el sem kísérheti a szülője az útra, és többnyire egyedül is olvassák őket.
(Eltekintve néhány felolvasó esttől -bár engem még nem kértek fel,
és nem is tudnám megtenni - valami szemérem vagy mi okán...).
Így marad a világháló - jelen esetben ez a blog.
Kiteszem ide  szülötteimet, és várok.
Várom, hogy jó "kezekbe" kerüljenek, és hiszem, hogy így is történik.
Nekem itt a monitor előtt többnyire "csak" statisztika, számok jönnek le ebből.
Néha próbálom elképzelni, mi történik olyankor azokban, akik olvasnak,
és talán a fantáziám nem elég hozzá, hogy lássam is.
Aztán jön egy Lili (és biztosan több Lili is van),
aki a saját csodálatos, ízes, színes blogjába viszi egyik kicsinyemet,
méghozzá gyönyörű helyre, és nem utolsó sorban neves, nemes társaságba,
plusz néha szavakba önti azt, amit kiváltanak belőle soraim.
És olyankor nekem jó, nagyon jó, de zavarba is hoz,
ráadásul olyankor hirtelen nem vagyok a szavak embere.


Kedves Lili
(Lilik - Barátaim, akik látszólag csak statisztikai adatok),
olyankor nekem mosolyog a Nap, és tudnotok kell, hogy boldoggá tesztek.
Megnyugszom, és nem vagyok olyan magányos.
Kívánom Nektek, hogy maradjatok ilyennek, akik a szépet keresik,
akiknek "átjön", és megtiszteltek azzal, hogy olvastok, és értékesnek találtok.

Baráti öleléssel Lilinek
( a "Liliknek", akik néha Tiborok, Mónik, Katák, Zoltánok,
Enikők, és ki tudja kik...):

Sally

Összegzés

Van aki gondosan tervez,
más csak térdepelve könyörög Istenhez,
és ma már mindenkinek dukál
egy privát Júdás is, csak vigyázni kell,
a könyvelő szörnyen háklis,
úgyhogy nyugta kell az összes aranyról,
sőt minden egyes szavadról,
ezért élsz így - mérlegelve, dekázva,
hogy mit mutat a mérleg nyelve.
Hidd el, én akarok nem haragudni rád,
díjazom, hogy a végén még
megpróbáltál némi állott romantikát
felköhögni, a végére mégsem
maradt mit megköszönni...