Elszánt keményen alszik, de puhán ébred,
Hámló festékű padokon pedig várja őt a tavasz.
Olykor tudja, érti a mindenséget,
de ujja alatt mocorog a ravasz,
és hiába a nagy-nagy heves tüzek,
keze, lába, szíve folyton hideg,
az idő átcsorog tétova ujjai közt,
„a tegnap is ma van” –
hogyhogy senki nem érti meg,
hogy nem szakad darabokra az idő,
hogy újra és újra kinő a lenyesett fájdalom ág?
Elhangzik a sokadik Istenhozzád…
Eres kezével fáradtan hajába túr-
Agyő, fékezett habzású lamúr!
2 megjegyzés:
nagyon jó, pengeéles
Köszönöm!
Azért vér nem lesz...
Megjegyzés küldése