Folytonosság

Elszánt keményen alszik, de puhán ébred,

Hámló festékű padokon pedig várja őt a tavasz.

Olykor tudja, érti a mindenséget,

de ujja alatt mocorog a ravasz,

és hiába a nagy-nagy heves tüzek,

keze, lába, szíve folyton hideg,

 az idő átcsorog tétova ujjai közt,

„a tegnap is ma van” –

hogyhogy senki nem érti meg,

 hogy nem szakad darabokra az idő,

hogy újra és újra kinő a lenyesett fájdalom ág?

Elhangzik a sokadik Istenhozzád…

Eres kezével fáradtan hajába túr-

Agyő, fékezett habzású lamúr!