Tarkódon horgas ujjú kéz matat,
hajszálat gonoszul hajszálba fon,
magzatnyira húznád össze magad,
s arcodba dől az éjsötét plafon.
Menekülnél, de a percbe ragad
a tested, és himbálod kataton,
torkodból bágyadt, nyüszítő szavak
törnek fel, s csorognak le a falon.
Láncok csörögnek angyalok szárnyán,
áttetsző, mégis súlyos alakok
üldöznek, túl a téboly határán.
Attól rettegsz, mindez benned lakott,
s mikor elér egy fekete bálvány,
végre rádöbbensz - álmodban vagy ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése