Egykedvű

csak a szavak ritmusát érzem,
értelmük rég nem jut át
a szögesdrót kerítésen,
amit fáradságot nem kímélve
emeltél kettőnk közé.
nem tudom, mi mozgatja a szádat,
sem a saját zsírjába dermedt imádat,
sem ez az istentelen színjáték
már fel nem dob...
zaciba csapok mindent, amit eddig
lábam elé szórni kegyes voltál,
s a nedű -amit veszek az árán -
bármily keserű,
ugyanúgy lefolyik torkomon,
mint mézben oldott, minden
valaha hozzám intézett szavad,
de nem sírok, nem én...
azt nem szabad...