főúr! a napfényt szűrve
kérem, félfanyaron!
míg kihozza, én ujjam köré
csavarom a kacér szellőt,
s ha már minden pórusom
tavaszi illatfelhőt lehell,
és a fél világ hever
tűsarkaim előtt aléltan,
kacéran tova is libbenek,
mielőtt rendre nem intenek
télbe kövült arcú múmiák,
akik rettegnek, ha a világ
óriáskereke szédítő iramban
forog. én juszt is forogni,
szédülni, élni fogok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése