Megéltél már közel hatvan tavaszt,
és megannyi újjászületés-napot.
Fejedben új gondolatokat sarjaszt
mindaz, mit ennyi év adhatott.
Nem kérded, miért illet e malaszt,
fentről érkezett, s Te megtarthatod,
ajándék, ami e földön maraszt-
adomány, s egyben kirótt feladatod.
Rég nem húz le hiúság posványa,
hiába senkit meg, s el nem ítélsz,
saját bőröd viszed csak vásárra,
míg meg nem érkezik a fő ítész.
Beilleszkedtél egy körforgásba,
adsz, és köszönöd amit kapsz, míg élsz.
Te szeretnivaló vén pojáca!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése