Vadulások

falad nekem
túl nagy falat,
tetején a szögesdrót
örök marad.
bemenni nem hagysz,
kijönni nem mersz,
ugyan belül te vagy,
kívül én- az oroszlán-,
akit hergelsz
perverz élvezettel,
képeden kaján vigyorral
bökdösöl érzelem-mérgeddel
átitatott bottal,
mert balgán még úgy véled,
rácsodon keresztül
el nem érlek,
de vigyázz, mit kívánsz!
ha ingerküszöböm átléped,
feléled vad-ösztönöm,
s addig marcangollak-téplek,
míg tetszhalott éned
újjá nem éled,
s a mélyre hantolt emlékek
jelenné nem érnek.
sajgó sebeid újra és újra
felszaggatom ha akarom-
körömmel, foggal,
vagy epébe mártott tollal...

(tarthatatlan állapot:
megint kihoztad belőlem az állatot!)