eltünedez-ő

úgy menni el,
ahogy felissza
a nap forró ajka
a hajnali harmatot,
vagy egy puha sóhajba
hullni észrevétlen,
eltűnni kincsek közt,
szép szemű kisfiúk zsebében...
de nem most.
most még nem.

Mottó

megbokrosodott a Pegazus
(vagy hintaló?), lábam kengyelbe akadt,
fejem kemény köveken koppan-
álmomban költő voltam...

Segítő kéz

Lagymatag íve volt, a pontozóbírók nem adtak volna rá tizest,
de azért igyekezett dekoratívan elterülni a padlón.
Meghitt közelségben latyak, üvegtörmelék és konfetti elegye -milyen kiábrándítóak ezek az esetleges díszletek!
Az agya lázasan igyekezett az év utolsó napjának mozaikdarabkáit összeragasztani.
A főbb adatok bevésve; ezeket bármelyik mólés napon kacagva felmondta, mint az egyszeregyet.
Céges buli, persze...
Az irodaépületből indultak, kellő alapozás után.
Méregdrága pezsgők, nőcis italok, huncut fantázianévvel, és persze puccos poharakból, szemfájdítóan színes dekorációkkal.
Telik, naná, a belemet dolgoztam ki érte - gondolta Hermina.
De egyszer élünk, az év letudva, mindenki elégedetten dőlhet hátra.
A party vége felé már kattogott, hová, merre, és főleg kivel.
Jó a felhozatal idén, - ezt már szája szélét nyalogatva állapította meg.
A kis kockahas a marketingről - egyszer sikerült megvizuálni az edzőteremben, pedig munka közben jól leplezi ezekkel a keresetten lezser ingekkel.
Igen, ő lesz az.
Most - pár órával később - a fiúka már csak halvány benyomás. A liftben még sikerült egy -remélhetőleg kellően decens, de ígéretes - mosolyt rávillantani (megérte a fogfehérítés), de aztán elsodorták az érzékletek, mint mindig, mikor szabadjára engedhette jócskán buja ösztöneit.
Szóval haladtak, kisebb klikkekben, és egyre-másra morzsolódtak le a potenciális hímek, ám helyszínenként új volt a felhozatal, és ő táguló orrcimpával vetette magát a vadászatba.
Hol egy észveszejtő pillantás, hol jól karbantartott testének táncosan libbenő mozdulása adott jelt a - magát vadásznak vélő - prédának.
Már nem is a társaság haladt, a színpad forgott alattuk, és az ügyelő újabb és újabb mellékszereplőket hívott be.
Hermina tobzódott, és a fantáziája mini forgatókönyveket gyártott,
Természetesen mindben ő volt az igéző, sugárzó Nő.
Tervek, hangulatok, jelenetek, illatok, kezek, szemek, ajkak...
És most?
Az előbb még egy mélybordó hangulatú bárban adta át magát Nina Simone smirglisen simogató hangjának, hát sehogy sem fért a fejébe, minek köszönhető, hogy ezen a gyalázatos higiéniájú padlón heverészik, felcsúszott taftszoknyában, és elanyátlanodott frizurával.
Megfelelő megoldás nem volt a tarsolyban, pedig ha már az antré ilyen vacakul sikeredett,
vigasztaló lenne legalább a távozást sikkesen alakítani.
Ekkor egy pár fekete cipő bukkant fel az orra előtt, és valahonnan csomolungmai magasságból egy kéz nyúlt felé.
Megmenekültem - gondolta, és igyekezett arcvonásait feszessé, egyszersmind titokzatossá rendezni.
Gyere, kicsim, a lányok Anyádéknál várnak - hallotta meg férje hangját...

Csendjeim

csend kell hozzá - kívül-belül.
míg elül a rémisztő,
tajtékos hullám,
ami rég ostromol,
és elsodor, mert csak apró,
reszketeg lény vagy,
pedig lennél nagy és bátor
- mikor még magadnak is gyáva -,
hogy utolsó cseppként
hullj egy színig-pohárba.
de betakar egy ódon mosoly,
és az ezer cafrangú hiúság
többé nem követeli jussát.
megköszönni dadog a toll

Háttal nem kezdünk mondatot

elindulok, mielőtt satuba
fogna az idő, az élet -
már nemlátszani sem félek...

Létkérdés

mernél-e még lenni?
vagy csak a hipertóniás lélek
vagdos magán eret
hízelgő szavakkal,
s tőlem várod, hogy megbékélj,
ha tavasszal a vágyaid
bábjukból kikelve pillangó
szárnyukon röptetnek erre?
én is - éppúgy, mint Te -
félve mordulok az égre,
hol végre a hold
udvara várna minket,
de mi reményeinket
kannibál-mód felzabáltuk
rég, kétpofára,
hogy csak csontjaik
maradtak mára...

Summád

idegen ágyakban foltokban
foszlik le rólad az életed. -
örömödet centikben mérheted...

Léte(le)m

szeretek ez lenni-
tüske polírozott körmöd alatt.
te kihúznád,
de csak beljebb szalad...

Nőiség

Kocsmatörténet.
Bizony, kocsmába járó emberekről.
Történ pedig egy szép Videoton kontra Loki mérkőzés utáni estén,
hogy az egységbe érkezett a Videoton szurkolótábor néhány tagja.
Férfiak, nők vegyest.
Az egységen többnyire békésen iszogató "rockerek" tartózkodtak,
szintén koedukáltan. (Minő furcsaság...)
A konfliktus kirobbanásásban valószínű jelentős szerepet játszott a szurkolók felfokozott lelkiállapota (csúnyán elpi.csázták a csapatot), no meg az elfogyaszott alkoholos italok által kiváltott megnövekedett kiahénnem szint.
(tesztoszteron, adrenalin, meg a jó ég tudja mik vannak az emberben, ha nem figyel oda...)
Sosem fog kiderülni, ki ütött először vissza, de az bizonyos, hogy mire felnéztem a pultból, már javában zajlott a tömegjelenet.
Korántsem konszolidált pofonok szálltak nagy ívben, valamint néhány sunyi orrbavágás is becsúszott mindkét tábor részéről.
A mérkőzés kiegyenlített volt.
A Red-Blue Devils (imígyen fémjelezték magukat a Vidi rajongók) egyik női tagja keresetlenül ocsmány szavakkal, no meg rúgásokkal illette az egyik derék darab rockmarconát, valamint minden tőle telhető
módon locsolgatta az olajat a tűzre,
nehogy a csata heve enyhüljön valamicskét.
Az inzultál fiatalember párszor elnéző mosollyal féretolta a vehemens kis fúriát,
ám mikor az egy jól irányzott rúgást vitt be hátulról a hímneműnek,
kapott egy ösztönből - és marha nagy marokból - jövő pofont,
amitől hirtelen igencsak elcsendesedett, és átment vízszintes helyzetbe.
A harc meglepő gyorsasággal elült.
Fűrészpor a vérre, és kész...

Van-e tanulság?
Én nem tudom...

Hallgatósdi

gyémánttá sűrűsödött
csöndemmel karcolom ablakod.
elér-e füledig a csörömpölés,
ha elég sokáig hallgatok,
vagy élsz tovább,
ebben a törékeny némaságban,
öröksápadtra váltan?

Vádlottak padján

szökőkút permetez ránk
szivárvány percet,
a hajnal mégis két
üszökbe dermedt
testet talál
seébren-seálomban.
gyilkos nincs
- két vádlott van...

Szájbaj

A reggeli grimaszkodás (finomabban szólva arctorna) kellős közepén csap képen a felismerés.
Egyenest a tükörből...
A szám!!
Anyám száját látom áttűnni, és egyre határozottabb körvonalakat ölteni a sajátom helyén.
Ismerős is, hasonlít is, de nem az enyém.
Értem én, hogy kromoszóma, meg gének, DNS, kutyafüle, de akkor is!
A kis kunkorok a száj(am?) két sarkában - határozottan enyémek.
De a pengeéles, vékony ajkak...
Gyors leltár: az orr jön.
Az is mást formáz.
Édesjóanyám...
Keskeny, szinte cimpa nélküli -ez rendben.
Profilból nézve görögös, vagy mi - szokták volt mondani behízelgő modorú férfiak.
Elfogadható, ámbár csak francia felmenőágiakról van tényszeű tudomásom.
Szubjektíve a szaglószervemet szépnek látom többnyire,
de ez itt most - minden analógia ellenére - határozottan az anyámét formázza,
főképp félbalprofilból.
Érezhetően, erőszakosan epidermiszem alatt feszül az anyám arca.
Ettől vagy sem- lüktet a koponyám.
Azonnali rovancs szükséges!
A tekintetemet (!?) kerülgetem a tükörben.
Szűkölve próbálom rávenni magam a szembesítésre...
Tervek íródnak az agyamban, és landolnak gombóccá gyűrve a papírkosárban.

Mi lesz velem, ha anyám szemei néznek vissza rám?

Sikoltó

amit az ember nem lép meg,
az marad édes-bús emléknek,
vagy a nemlétnek örökíti át,
akár a szamár az iá-t a génekkel,
de én ezzel mit kezdjek?
a vég megteszi kezdetnek...

kezdetben vala az ige,
most meg lehajtott fővel istentelenül
csak húzzuk súlyos igánkat,
és gigánkat fel-alá mozgatják
a visszanyelt epeszín nyálak...
hát most hogy mondjam el anyámnak,
hogy nem ízlik a lét?
kétrét görnyedt énem
sikítja zsigerből:
én nem, én nem, én nem
akarok a földön(rend)kívüli lakó
lenni! csak tessék szépen
engem egy kicsit szeretni,
és nyomjon barackot
a szőke fürtű fejemre a mama,
és ne legyen migrénes rohama
két tárgyalás között,
mikor én hörögve nyögök
és taknyom-nyálam egybe',
és nem értem,
miért nem vagyok szeretve...

alább a lábjegyzet:
nem kérek több
drága kekszet,
csak egy mosolyt,
csak egy felet,
amibe belefeledkezhetek
-nem hetek- de még így
 45 év múltán is,
és akkor nem lennék vulgáris,
mert szeretve voltam, vagyok, leszek...
anya, megint hol a pokolban fáj a fejed?
én most megyek...

Amit akartok...

a lélek -vagy amit akartok- haldoklik,
akár sarokba száműzött,
hűtlenül elhagyott félpár lyukas zoknik...

Románc rewind

"egy válóperes bíró majd visszaesket..."
kiszedjük a díszek alól a termet,
visszaöklendjük teli bendőnkből
az örömszülők által szponzorált
kiadós vacsorát,
elropjuk - a pénz a násznépre hányva -
rewind a menyecsketáncot,
vissza, visszacsináljuk
az egész istenverte románcot,
vesszen a szerelem,
vesszen az illúzió...
csak egy félmólés konklúzió
bólogat búsan a sarokban,
halkan dünnyögve:
én megmondtam..
megmondtam előre,
hogy ez lesz a vége!
és tényleg ez lett...
hol a bíró, ki hitünkbe fúltan
végre visszaesket?

Megmentősdi

minden alatt, ami hamu,
ott vagyok, és te kikaparsz,
pedig égetek.
két kezed sebeire gyógybalzsam lesz-e,
vagy menetelsz tovább,
önmagad keresztje alatt
sajgó vállal?
lesz-e ki vállát válladhoz vetve
tébolyod helyére lángot lopjon szemedbe?

Altatódalok

valamikor úgy gondoltam:
érte, miatta, általa.
csupa önámítás!
nincs más,
csak nekem!
csak én!
mikor néha
derekát ropogtatva,
tagjait nyújtóztatva
ébredezik a remény,
mi rögtön altatót
dúdolunk neki.
nincs mi.
csak Te,
csak én...

Záródnak az ajtók

pipacsos réten
szerelmet játszani,
megváltani a világot, egymást,
vagy csak egy retúrjegyet.
csókká varázsolt lélegzetek
törnek fanyar csöndbe,
négyszer négy méteren
járkálok körbe-körbe...

Patyolat

szája sarkába gyűlt
keserű, sűrű lepedék
-tegnapi hite...
borral öblíti le.
dugdosott szennyes,
örökké mosásra várva.
ágnes, ágnes!
hiába...

Emlékfoszlány

nyelve esőcseppeket számlál arcomon...
hajtás mentén foszló papírokon
egybemosódó szavak.
illanat...