Szájbaj

A reggeli grimaszkodás (finomabban szólva arctorna) kellős közepén csap képen a felismerés.
Egyenest a tükörből...
A szám!!
Anyám száját látom áttűnni, és egyre határozottabb körvonalakat ölteni a sajátom helyén.
Ismerős is, hasonlít is, de nem az enyém.
Értem én, hogy kromoszóma, meg gének, DNS, kutyafüle, de akkor is!
A kis kunkorok a száj(am?) két sarkában - határozottan enyémek.
De a pengeéles, vékony ajkak...
Gyors leltár: az orr jön.
Az is mást formáz.
Édesjóanyám...
Keskeny, szinte cimpa nélküli -ez rendben.
Profilból nézve görögös, vagy mi - szokták volt mondani behízelgő modorú férfiak.
Elfogadható, ámbár csak francia felmenőágiakról van tényszeű tudomásom.
Szubjektíve a szaglószervemet szépnek látom többnyire,
de ez itt most - minden analógia ellenére - határozottan az anyámét formázza,
főképp félbalprofilból.
Érezhetően, erőszakosan epidermiszem alatt feszül az anyám arca.
Ettől vagy sem- lüktet a koponyám.
Azonnali rovancs szükséges!
A tekintetemet (!?) kerülgetem a tükörben.
Szűkölve próbálom rávenni magam a szembesítésre...
Tervek íródnak az agyamban, és landolnak gombóccá gyűrve a papírkosárban.

Mi lesz velem, ha anyám szemei néznek vissza rám?