mernél-e még lenni?
vagy csak a hipertóniás lélek
vagdos magán eret
hízelgő szavakkal,
s tőlem várod, hogy megbékélj,
ha tavasszal a vágyaid
bábjukból kikelve pillangó
szárnyukon röptetnek erre?
én is - éppúgy, mint Te -
félve mordulok az égre,
hol végre a hold
udvara várna minket,
de mi reményeinket
kannibál-mód felzabáltuk
rég, kétpofára,
hogy csak csontjaik
maradtak mára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése