Oldalak

2010. július 31., szombat

Mottó

megbokrosodott a Pegazus
(vagy hintaló?), lábam kengyelbe akadt,
fejem kemény köveken koppan-
álmomban költő voltam...

Segítő kéz

Lagymatag íve volt, a pontozóbírók nem adtak volna rá tizest,
de azért igyekezett dekoratívan elterülni a padlón.
Meghitt közelségben latyak, üvegtörmelék és konfetti elegye -milyen kiábrándítóak ezek az esetleges díszletek!
Az agya lázasan igyekezett az év utolsó napjának mozaikdarabkáit összeragasztani.
A főbb adatok bevésve; ezeket bármelyik mólés napon kacagva felmondta, mint az egyszeregyet.
Céges buli, persze...
Az irodaépületből indultak, kellő alapozás után.
Méregdrága pezsgők, nőcis italok, huncut fantázianévvel, és persze puccos poharakból, szemfájdítóan színes dekorációkkal.
Telik, naná, a belemet dolgoztam ki érte - gondolta Hermina.
De egyszer élünk, az év letudva, mindenki elégedetten dőlhet hátra.
A party vége felé már kattogott, hová, merre, és főleg kivel.
Jó a felhozatal idén, - ezt már szája szélét nyalogatva állapította meg.
A kis kockahas a marketingről - egyszer sikerült megvizuálni az edzőteremben, pedig munka közben jól leplezi ezekkel a keresetten lezser ingekkel.
Igen, ő lesz az.
Most - pár órával később - a fiúka már csak halvány benyomás. A liftben még sikerült egy -remélhetőleg kellően decens, de ígéretes - mosolyt rávillantani (megérte a fogfehérítés), de aztán elsodorták az érzékletek, mint mindig, mikor szabadjára engedhette jócskán buja ösztöneit.
Szóval haladtak, kisebb klikkekben, és egyre-másra morzsolódtak le a potenciális hímek, ám helyszínenként új volt a felhozatal, és ő táguló orrcimpával vetette magát a vadászatba.
Hol egy észveszejtő pillantás, hol jól karbantartott testének táncosan libbenő mozdulása adott jelt a - magát vadásznak vélő - prédának.
Már nem is a társaság haladt, a színpad forgott alattuk, és az ügyelő újabb és újabb mellékszereplőket hívott be.
Hermina tobzódott, és a fantáziája mini forgatókönyveket gyártott,
Természetesen mindben ő volt az igéző, sugárzó Nő.
Tervek, hangulatok, jelenetek, illatok, kezek, szemek, ajkak...
És most?
Az előbb még egy mélybordó hangulatú bárban adta át magát Nina Simone smirglisen simogató hangjának, hát sehogy sem fért a fejébe, minek köszönhető, hogy ezen a gyalázatos higiéniájú padlón heverészik, felcsúszott taftszoknyában, és elanyátlanodott frizurával.
Megfelelő megoldás nem volt a tarsolyban, pedig ha már az antré ilyen vacakul sikeredett,
vigasztaló lenne legalább a távozást sikkesen alakítani.
Ekkor egy pár fekete cipő bukkant fel az orra előtt, és valahonnan csomolungmai magasságból egy kéz nyúlt felé.
Megmenekültem - gondolta, és igyekezett arcvonásait feszessé, egyszersmind titokzatossá rendezni.
Gyere, kicsim, a lányok Anyádéknál várnak - hallotta meg férje hangját...

Csendjeim

csend kell hozzá - kívül-belül.
míg elül a rémisztő,
tajtékos hullám,
ami rég ostromol,
és elsodor, mert csak apró,
reszketeg lény vagy,
pedig lennél nagy és bátor
- mikor még magadnak is gyáva -,
hogy utolsó cseppként
hullj egy színig-pohárba.
de betakar egy ódon mosoly,
és az ezer cafrangú hiúság
többé nem követeli jussát.
megköszönni dadog a toll

Háttal nem kezdünk mondatot

elindulok, mielőtt satuba
fogna az idő, az élet -
már nemlátszani sem félek...

2010. július 29., csütörtök

Létkérdés

mernél-e még lenni?
vagy csak a hipertóniás lélek
vagdos magán eret
hízelgő szavakkal,
s tőlem várod, hogy megbékélj,
ha tavasszal a vágyaid
bábjukból kikelve pillangó
szárnyukon röptetnek erre?
én is - éppúgy, mint Te -
félve mordulok az égre,
hol végre a hold
udvara várna minket,
de mi reményeinket
kannibál-mód felzabáltuk
rég, kétpofára,
hogy csak csontjaik
maradtak mára...

2010. július 24., szombat

Summád

idegen ágyakban foltokban
foszlik le rólad az életed. -
örömödet centikben mérheted...

Léte(le)m

szeretek ez lenni-
tüske polírozott körmöd alatt.
te kihúznád,
de csak beljebb szalad...

2010. július 21., szerda

Nőiség

Kocsmatörténet.
Bizony, kocsmába járó emberekről.
Történ pedig egy szép Videoton kontra Loki mérkőzés utáni estén,
hogy az egységbe érkezett a Videoton szurkolótábor néhány tagja.
Férfiak, nők vegyest.
Az egységen többnyire békésen iszogató "rockerek" tartózkodtak,
szintén koedukáltan. (Minő furcsaság...)
A konfliktus kirobbanásásban valószínű jelentős szerepet játszott a szurkolók felfokozott lelkiállapota (csúnyán elpi.csázták a csapatot), no meg az elfogyaszott alkoholos italok által kiváltott megnövekedett kiahénnem szint.
(tesztoszteron, adrenalin, meg a jó ég tudja mik vannak az emberben, ha nem figyel oda...)
Sosem fog kiderülni, ki ütött először vissza, de az bizonyos, hogy mire felnéztem a pultból, már javában zajlott a tömegjelenet.
Korántsem konszolidált pofonok szálltak nagy ívben, valamint néhány sunyi orrbavágás is becsúszott mindkét tábor részéről.
A mérkőzés kiegyenlített volt.
A Red-Blue Devils (imígyen fémjelezték magukat a Vidi rajongók) egyik női tagja keresetlenül ocsmány szavakkal, no meg rúgásokkal illette az egyik derék darab rockmarconát, valamint minden tőle telhető
módon locsolgatta az olajat a tűzre,
nehogy a csata heve enyhüljön valamicskét.
Az inzultál fiatalember párszor elnéző mosollyal féretolta a vehemens kis fúriát,
ám mikor az egy jól irányzott rúgást vitt be hátulról a hímneműnek,
kapott egy ösztönből - és marha nagy marokból - jövő pofont,
amitől hirtelen igencsak elcsendesedett, és átment vízszintes helyzetbe.
A harc meglepő gyorsasággal elült.
Fűrészpor a vérre, és kész...

Van-e tanulság?
Én nem tudom...

Hallgatósdi

gyémánttá sűrűsödött
csöndemmel karcolom ablakod.
elér-e füledig a csörömpölés,
ha elég sokáig hallgatok,
vagy élsz tovább,
ebben a törékeny némaságban,
öröksápadtra váltan?

2010. július 20., kedd

Vádlottak padján

szökőkút permetez ránk
szivárvány percet,
a hajnal mégis két
üszökbe dermedt
testet talál
seébren-seálomban.
gyilkos nincs
- két vádlott van...

2010. július 7., szerda

Szájbaj

A reggeli grimaszkodás (finomabban szólva arctorna) kellős közepén csap képen a felismerés.
Egyenest a tükörből...
A szám!!
Anyám száját látom áttűnni, és egyre határozottabb körvonalakat ölteni a sajátom helyén.
Ismerős is, hasonlít is, de nem az enyém.
Értem én, hogy kromoszóma, meg gének, DNS, kutyafüle, de akkor is!
A kis kunkorok a száj(am?) két sarkában - határozottan enyémek.
De a pengeéles, vékony ajkak...
Gyors leltár: az orr jön.
Az is mást formáz.
Édesjóanyám...
Keskeny, szinte cimpa nélküli -ez rendben.
Profilból nézve görögös, vagy mi - szokták volt mondani behízelgő modorú férfiak.
Elfogadható, ámbár csak francia felmenőágiakról van tényszeű tudomásom.
Szubjektíve a szaglószervemet szépnek látom többnyire,
de ez itt most - minden analógia ellenére - határozottan az anyámét formázza,
főképp félbalprofilból.
Érezhetően, erőszakosan epidermiszem alatt feszül az anyám arca.
Ettől vagy sem- lüktet a koponyám.
Azonnali rovancs szükséges!
A tekintetemet (!?) kerülgetem a tükörben.
Szűkölve próbálom rávenni magam a szembesítésre...
Tervek íródnak az agyamban, és landolnak gombóccá gyűrve a papírkosárban.

Mi lesz velem, ha anyám szemei néznek vissza rám?