Védelmezősdi

Voltam már szárnyad
sárnehéz álomban,
angyalmaszk arcodon
pokolbéli bálokban.
Óvtalak, hogy ne légy
élőhalott, és most
a gonosz vörös-lakk
arcába is én robbanok,
ott leszek - millió
nyughatatlan szilánk -,
benne fogok emlékezni rád.
Nincs okozat,  nincs ok,
nincs rév, se kikötő,
Kharon ladikján nem elég
a holdsugár-szemfedő.
Feléd evezek, de hiába,
ha te mindig tőlem el
(már Isten is térdepel).
Rég nem vagyok fontos,
hisz itt és most
legyőzöttként is én
tartok pajzsot reszkető
szíved elé, s nem
döfök kardot két
zaklatott üteme közé.
Máig téged idéz
szemhéjam mögött a Té,
hát nem hagyhatom,
hogy te is az ördögé
legyél, mint minden,
amiben valaha hittem...