Tűnődő

Lábnyomokba hullunk
fáradtan. Páratlan
páros lelkek
páratlan, vak
tévelygése után
esünk szét,
épp olyan bután,
ahogy világra lökött
a kéz, mert azt hitte
kész vagyunk. Van már
tüdőnk, szívünk, agyunk,
és mi majd szépen lépünk,
ahogy vaktérképünk
mutatja meddig, merre,
hova, de megint nem
lettünk más, mint
a történelem heterogén
ostoba pora. Aztán újra
szopjuk az ujjunk...

...és fáradtan
lábnyomokba hullunk ...