Talán

Azóta vágyom fanyar mézed,
mióta szavanként átcirógattad
magad lelkem végvárának
utolsó, legvastagabb falán.
Kérdezz bátran, s én
majd füledbe suttogom: talán.
A talán az igen,
és ha igen, az százszor igen,
és igen ezerszer,
vagy csak egyetlen egyszer...

Tegnap még félig bénán,
és lélek-vakon tévelyegtem,
de első érintésed nyomán
milliárd éve szunnyadó csillagok
fénye szikrázott fel bennem.

Majd mikor néha aludni muszáj,
paralel álmokban kel életre
bennünk egy seregnyi
eddig felfedezetlen érzék,
s olyankor nem tudnálak
külön választani téged magamtól,
akkor sem, ha követelve kérnéd,
mert Te vagy az, aki öröktől fogva
forr, hevül, és bennem legbelül lüktet -
többé már a halált sem fogadom el ürügynek.