Oldalak

2011. január 3., hétfő

Napkitörés - Lilinek ajánlva

Az írás veszettül magányos dolog...
Nem elég, hogy a vers csendben, magányban születik,
még csak el sem kísérheti a szülője az útra, és többnyire egyedül is olvassák őket.
(Eltekintve néhány felolvasó esttől -bár engem még nem kértek fel,
és nem is tudnám megtenni - valami szemérem vagy mi okán...).
Így marad a világháló - jelen esetben ez a blog.
Kiteszem ide  szülötteimet, és várok.
Várom, hogy jó "kezekbe" kerüljenek, és hiszem, hogy így is történik.
Nekem itt a monitor előtt többnyire "csak" statisztika, számok jönnek le ebből.
Néha próbálom elképzelni, mi történik olyankor azokban, akik olvasnak,
és talán a fantáziám nem elég hozzá, hogy lássam is.
Aztán jön egy Lili (és biztosan több Lili is van),
aki a saját csodálatos, ízes, színes blogjába viszi egyik kicsinyemet,
méghozzá gyönyörű helyre, és nem utolsó sorban neves, nemes társaságba,
plusz néha szavakba önti azt, amit kiváltanak belőle soraim.
És olyankor nekem jó, nagyon jó, de zavarba is hoz,
ráadásul olyankor hirtelen nem vagyok a szavak embere.


Kedves Lili
(Lilik - Barátaim, akik látszólag csak statisztikai adatok),
olyankor nekem mosolyog a Nap, és tudnotok kell, hogy boldoggá tesztek.
Megnyugszom, és nem vagyok olyan magányos.
Kívánom Nektek, hogy maradjatok ilyennek, akik a szépet keresik,
akiknek "átjön", és megtiszteltek azzal, hogy olvastok, és értékesnek találtok.

Baráti öleléssel Lilinek
( a "Liliknek", akik néha Tiborok, Mónik, Katák, Zoltánok,
Enikők, és ki tudja kik...):

Sally

2 megjegyzés:

Lili írta...

Amikor az ember először kíséri a kisfiát óvodába és a kerítésen kukucskálva, titokban aggódva figyeli az első önálló perceket, hogy fogadja az idegen világ, elfogadja-e, kap-e szeretetet??, bizony néha egy-egy könnycsepp is elhomályosítja a szemünket. Aztán idővel egyre nyugodtabban engedjük el a kezét a kapuban - bár a féltés mindig ott van - , mert tudjuk, hogy a fejében okos kis gondolatok vannak, és a szíve tele érzelemmel.
Ne féltsd őket, azért születtek meg, mert életképesek és el akarnak indulni a saját útjukon.

Szeretettel: Lili:)

Karesz írta...

Szia Zsuzsanna!
Olvasom soraidat, s bár nyilvánvaló kétség érezhető a mondanivalódban, mindjárt megnyugtatlak, nincs okod az aggodalomra! Verseid jók!
Egyébként a kétségeidnek nyoma sincs, mikor rendkívüli nyugalommal rovod a sorokat. Ütőképes mondanivalóddal nem kell aggódnod ennyire, hidd el! Aki pedig túl sokat okoskodna, netán fanyalogva nyilatkozna, attól nyugodtan megkérdezheted: "Hány arzénnal kéred?"
Ha tanácsot adhatok, akkor csak annyit tennék hozzá, hogy vágj nyugodtan bele, és igyekezz minél több helyen jelen lenni! Ha verseiddel üzenni akarsz, lényeges, hogy sokan megismerjenek.
Szerintem megéri! Hogy lásd, nem csak a számat jártatom, oldaladat a blogomon lévő kedvenceim listájára illesztettem.
Tetszik!
Ja, és egyvalamit még mondani akartam. "Lili" csak egy van! :-))
Szia!