te reggel agresszív hírekkel
vágatod gyomorszájon magad,
nálam szordínós kanálkoccanás-
hangon indul a nap,
téged csak a gitár villanyoz fel,
az én fülemnek zene
a lelkes rigó gospel,
nálad lénia mentén
tervezett a szemérem,
a kémcsőbe zárt
biokémiát én nem értem,
s míg te acélos akarattal
gyűrsz magad alá
egy irdatlan hegyet,
addig én könnyedén
az ég felé lebegek.
mégis, mikor egy-egy
pontban világunk összeér,
beomlik az idő,
és sisteregve forr a vér...
2 megjegyzés:
Érdekes az ember, néha a teljes egyezés miatt - talán önmagunkat szeretjük a másikban - , máskor meg, mert annyira más - talán olyanok szeretnénk lenni - és mégis azonos a rezdülés, teljes lehet a harmónia és az együtt mozdulás. Szép!
Lili, Hozzád mindig hibátlanul elér a lényeg!
Köszönöm!
Megjegyzés küldése