egy morcos mosómedve
-megelégelve,
hogy minduntalan
más motyóját mossa
üde-fürge patakokba' -
magát megrázta,
felmálházta hátát,
hogy újkeletű
szabadságát kiaknázva
elinduljon Kanadába.
mivel szegény elég lüke,
s nem is volt iránytűje,
eltévedt a nagyvilágba',
így érkezett Csehországba,
épp egy sörgyár udvarába.
szomjas is volt, éhes is volt,
ivott hát sört, rágott komlót...
jókedve is kerekedett,
táncolt, cigánykerekezett.
a mutatvány senkit sem zavart,
(beleértve bizonyos Hrabalt),
sőt fent említett Bohumil
(ki pár galamb jóvoltából
nem él már, s így nem is ír)
épp egy művén dolgozott,
s addig gondolkodott,
hogy a könyvbe
beleszőtte szlogenjét:
"unatkozik?
vásároljon mosómedvét!"
így lett hősünk méltán világhíres,
s bár már nem él a kis girhes,
szállóige lett belőle..
igyunk mi is a mosómedvebőrre!

Zárójel

épp időben, hatvannégy őszén,
pedig sürgős lett volna az elválás -
anyámnak is.
valahogy sose ment nekünk a szimbiózis...
látod, anyám, könny helyett tintával
áztatom a szűz lapokat.
nem kérhetlek számon,
de tudod mivé lettem?
azóta ülök itt a zárójelben,
amit körém kanyarítottál
eres kezeddel.

Helyett

Fizetett harangszó bukdácsolt át a réten,
fekete gyászkígyó araszolt, hevenyészve
könnyé faragott lelkiismeret-furdalás
koppant fényes vasárnapi cipőkön.
Kezem görcsösen rögöket morzsolgatott -
csak azt a végső hangot ne!
Szélnek kellett volna engedni
a vézna testedből maradt pernyét,
ezernyár-izű szilvalekvárrá
sűrűsödött lényeged őrizném inkább...
Már csak néha nevetsz fel bennem,
vagy kaparja torkom számolatlan szívott
Kosssuthjaid kátránya.

Harminc év múltán sem tudom
koszorúvá kötni hiányod...

néha...

üvöltve is ölelnélek néha...
mikor idáig ér a
fonal, mit magányod pókja
horgol szorgos kezekkel.
és csak gondolni merem:
ne menj el...

Kór-kép

Kéne valami lila,
nagyívű szentencia,
benne itt-ott egy kis zöld -
hogy el ne pusztuljon a Föld,
bár Amerika valamelyik
hős fia úgyis megmenti
(oldalán egy elcseszett
Halle Berry tipeg át
tűsarkain a káoszon),
míg én egy újkori
betonbarlangban papírra
rímeket álmodom.
Sárga csekkek úsznak
lágyan át az égen,
és én  bízom minden
hónap elsejében,
vagy megcsípek egy E-hitelt,
ha a sarki fűszeresnél
már kitelt a becsület.
A szomszédok csak meresszék
a szemüket, mint mikor
a cilinderből nyulat
húz elő a bűvész...
Tádáááám:
tízmillió életművész...

Trendi

A magasban megmondóemberek
megnyugtató óriásplakát mosolya,
idelent verébcsirip élet.
Vénásan táplált vágóhíd-remények,
szilikonos celebagyak,
push up önbizalom,
lomizó fogyasztói társadalom
egy halom romon.

Rapidélet, mindent nekem,
önfeledten énekelem,
hogy ájlávjúbéjbi -
érdekes, ezt mindenki érti...

Ötpontos biztonsági ajtónkon
benyomult pár snassz bőröndű vigéc,
planétás papagáj húzza ki a kalapból,
mennyit érsz.
A szekrényből kizuhan
álmaink zörgő csontváza...

Húzd be a függönyt, drágám,
a szomszéd meg ne lássa!

Formabontó köszöntő

kínok szögesdrótját
feszítette komoly-szép fiúarcod
mögé korán a sorsod.
rossz genetikai kódot kaptál,
vagy csak egy lidérc babrál
a potmétereden,
hogy a belső-tengeren
saját törvényed örvénye
húzzon mélybe, és taszítson felszínre,
míg hörgésnyi levegőt veszel,
míg hited és önkritikád
önkezű áldozata nem leszel...

Bonnie és Clyde update

lehetnénk mi az új bonnie és clyde...
itt ez a töméntelen kilobyte,
garázdálkodhatunk kedvünkre,
betűt betűbe fűzve,
legyűrve a topográfiát,
meet-elhetünk minden reggel,
boot-imát mormolva
(áldassék az egyetlen enter),
ide nem kell autó és fegyver,
 elég pár trójai,
ennyi a mai küldetés,
ülve, kényelmesen
hátradőlve verbál-öldökölhetünk,
nincs hulla, se falra fröccsenő
remegő agyvelő,
ilyen ma egy menő
net-gengszter páros,
halálos delet-et kap
az egész fantomváros...

Nevörendingsztori

szorri, de meddig várat
még magára a hepiend?
ha az ösztön lepihent,
mitől tántorog feléd
menetrend szerint a lélek?
halott wolfram izzótól
fényt meddig remélek,
és minek a temérdek
viszki generálta hiszti,
ha már a küszöbön botlik
az inger?
hová tűnt, mikor ugrottam,
miszter?

Visszatérő rémálom

lerogytam egy járdaszegélyre,
azon tépelődve, mivégre
füstöl el bágyadt cigarettákba
sodorva az életem,
és mit keres feszült síneken
hattyúnyakam,
de főleg: Villon nem tévedett-e,
a seggnek mily súlya van...

Őszbe forduló

fáradtan ébredt a nap.
reggel avarszín sugarak
lopták magukat szemembe,
a fal is rőt-aranyra festve ragyog -
odakint dideregnek a hajnalok.
tegnap még vörös pipacsok szirmait
simogatta szégyentelenül a szellő,
mára ráncos homlokú felhő
uralja a búzavirágszín eget,
a levelek sápadón búcsút intenek
a feslett ruhájú faágnak.
gólyák, darvak szállnak délnek,
az ősz utat tapos lassan a télnek...

Te-hetetlen

Szeretlek!
Visszavonhatatlanul,
gyengéden és vadul,
őrjöngve, dacosan,
lábujjhegy-hangosan,
puccosan és pőrén,
igazat hazudva,
sutba dobva a relativitást,
feledve csalást, ámítást.
Elejtek minden vádat,
ma már csak tehetetlen,
szorongva nézem,
ahogy lelked elszivárog
egy csöppnyi résen.

Morendo

még így is -
áldatlan, átkos létünkben
feszesre tudod húzni gúzsom
pókháló-erős szálait,
s én belefeszülök,
lúdbőrözve félek, mikor látom,
hogy testetlen tántorog
tőled hozzám a lélek...

A háló hőseire

Mennyi mirelit mosoly, hideg ember,
enter mögül szökött téboly-playboy,
és seregnyi puccos parázna...
Hol láncait, hol a rongyot rázza,
de láza már semmitől nem szökik az égig,
csak végigballag sanyarú sorsán,
és birka módján kántálja
a szerinte-valót -
fölötte kutyát ugat a hold...

Rezonőr

Az az utolsó, még képlékeny pillanat,
a ravasz remeg kegyetlen ujjam alatt,
és máris csattan a szeg a hüvelyen.
Nem magamért teszem -
tenyerem csupa csatakos izgalom,
s nincs irgalom, a harcot megnyerem...

eltünedez-ő

úgy menni el,
ahogy felissza
a nap forró ajka
a hajnali harmatot,
vagy egy puha sóhajba
hullni észrevétlen,
eltűnni kincsek közt,
szép szemű kisfiúk zsebében...
de nem most.
most még nem.

Mottó

megbokrosodott a Pegazus
(vagy hintaló?), lábam kengyelbe akadt,
fejem kemény köveken koppan-
álmomban költő voltam...

Segítő kéz

Lagymatag íve volt, a pontozóbírók nem adtak volna rá tizest,
de azért igyekezett dekoratívan elterülni a padlón.
Meghitt közelségben latyak, üvegtörmelék és konfetti elegye -milyen kiábrándítóak ezek az esetleges díszletek!
Az agya lázasan igyekezett az év utolsó napjának mozaikdarabkáit összeragasztani.
A főbb adatok bevésve; ezeket bármelyik mólés napon kacagva felmondta, mint az egyszeregyet.
Céges buli, persze...
Az irodaépületből indultak, kellő alapozás után.
Méregdrága pezsgők, nőcis italok, huncut fantázianévvel, és persze puccos poharakból, szemfájdítóan színes dekorációkkal.
Telik, naná, a belemet dolgoztam ki érte - gondolta Hermina.
De egyszer élünk, az év letudva, mindenki elégedetten dőlhet hátra.
A party vége felé már kattogott, hová, merre, és főleg kivel.
Jó a felhozatal idén, - ezt már szája szélét nyalogatva állapította meg.
A kis kockahas a marketingről - egyszer sikerült megvizuálni az edzőteremben, pedig munka közben jól leplezi ezekkel a keresetten lezser ingekkel.
Igen, ő lesz az.
Most - pár órával később - a fiúka már csak halvány benyomás. A liftben még sikerült egy -remélhetőleg kellően decens, de ígéretes - mosolyt rávillantani (megérte a fogfehérítés), de aztán elsodorták az érzékletek, mint mindig, mikor szabadjára engedhette jócskán buja ösztöneit.
Szóval haladtak, kisebb klikkekben, és egyre-másra morzsolódtak le a potenciális hímek, ám helyszínenként új volt a felhozatal, és ő táguló orrcimpával vetette magát a vadászatba.
Hol egy észveszejtő pillantás, hol jól karbantartott testének táncosan libbenő mozdulása adott jelt a - magát vadásznak vélő - prédának.
Már nem is a társaság haladt, a színpad forgott alattuk, és az ügyelő újabb és újabb mellékszereplőket hívott be.
Hermina tobzódott, és a fantáziája mini forgatókönyveket gyártott,
Természetesen mindben ő volt az igéző, sugárzó Nő.
Tervek, hangulatok, jelenetek, illatok, kezek, szemek, ajkak...
És most?
Az előbb még egy mélybordó hangulatú bárban adta át magát Nina Simone smirglisen simogató hangjának, hát sehogy sem fért a fejébe, minek köszönhető, hogy ezen a gyalázatos higiéniájú padlón heverészik, felcsúszott taftszoknyában, és elanyátlanodott frizurával.
Megfelelő megoldás nem volt a tarsolyban, pedig ha már az antré ilyen vacakul sikeredett,
vigasztaló lenne legalább a távozást sikkesen alakítani.
Ekkor egy pár fekete cipő bukkant fel az orra előtt, és valahonnan csomolungmai magasságból egy kéz nyúlt felé.
Megmenekültem - gondolta, és igyekezett arcvonásait feszessé, egyszersmind titokzatossá rendezni.
Gyere, kicsim, a lányok Anyádéknál várnak - hallotta meg férje hangját...

Csendjeim

csend kell hozzá - kívül-belül.
míg elül a rémisztő,
tajtékos hullám,
ami rég ostromol,
és elsodor, mert csak apró,
reszketeg lény vagy,
pedig lennél nagy és bátor
- mikor még magadnak is gyáva -,
hogy utolsó cseppként
hullj egy színig-pohárba.
de betakar egy ódon mosoly,
és az ezer cafrangú hiúság
többé nem követeli jussát.
megköszönni dadog a toll

Háttal nem kezdünk mondatot

elindulok, mielőtt satuba
fogna az idő, az élet -
már nemlátszani sem félek...