egy morcos mosómedve
-megelégelve,
hogy minduntalan
más motyóját mossa
üde-fürge patakokba' -
magát megrázta,
felmálházta hátát,
hogy újkeletű
szabadságát kiaknázva
elinduljon Kanadába.
mivel szegény elég lüke,
s nem is volt iránytűje,
eltévedt a nagyvilágba',
így érkezett Csehországba,
épp egy sörgyár udvarába.
szomjas is volt, éhes is volt,
ivott hát sört, rágott komlót...
jókedve is kerekedett,
táncolt, cigánykerekezett.
a mutatvány senkit sem zavart,
(beleértve bizonyos Hrabalt),
sőt fent említett Bohumil
(ki pár galamb jóvoltából
nem él már, s így nem is ír)
épp egy művén dolgozott,
s addig gondolkodott,
hogy a könyvbe
beleszőtte szlogenjét:
"unatkozik?
vásároljon mosómedvét!"
így lett hősünk méltán világhíres,
s bár már nem él a kis girhes,
szállóige lett belőle..
igyunk mi is a mosómedvebőrre!

Zárójel

épp időben, hatvannégy őszén,
pedig sürgős lett volna az elválás -
anyámnak is.
valahogy sose ment nekünk a szimbiózis...
látod, anyám, könny helyett tintával
áztatom a szűz lapokat.
nem kérhetlek számon,
de tudod mivé lettem?
azóta ülök itt a zárójelben,
amit körém kanyarítottál
eres kezeddel.

Helyett

Fizetett harangszó bukdácsolt át a réten,
fekete gyászkígyó araszolt, hevenyészve
könnyé faragott lelkiismeret-furdalás
koppant fényes vasárnapi cipőkön.
Kezem görcsösen rögöket morzsolgatott -
csak azt a végső hangot ne!
Szélnek kellett volna engedni
a vézna testedből maradt pernyét,
ezernyár-izű szilvalekvárrá
sűrűsödött lényeged őrizném inkább...
Már csak néha nevetsz fel bennem,
vagy kaparja torkom számolatlan szívott
Kosssuthjaid kátránya.

Harminc év múltán sem tudom
koszorúvá kötni hiányod...

néha...

üvöltve is ölelnélek néha...
mikor idáig ér a
fonal, mit magányod pókja
horgol szorgos kezekkel.
és csak gondolni merem:
ne menj el...

Kór-kép

Kéne valami lila,
nagyívű szentencia,
benne itt-ott egy kis zöld -
hogy el ne pusztuljon a Föld,
bár Amerika valamelyik
hős fia úgyis megmenti
(oldalán egy elcseszett
Halle Berry tipeg át
tűsarkain a káoszon),
míg én egy újkori
betonbarlangban papírra
rímeket álmodom.
Sárga csekkek úsznak
lágyan át az égen,
és én  bízom minden
hónap elsejében,
vagy megcsípek egy E-hitelt,
ha a sarki fűszeresnél
már kitelt a becsület.
A szomszédok csak meresszék
a szemüket, mint mikor
a cilinderből nyulat
húz elő a bűvész...
Tádáááám:
tízmillió életművész...

Trendi

A magasban megmondóemberek
megnyugtató óriásplakát mosolya,
idelent verébcsirip élet.
Vénásan táplált vágóhíd-remények,
szilikonos celebagyak,
push up önbizalom,
lomizó fogyasztói társadalom
egy halom romon.

Rapidélet, mindent nekem,
önfeledten énekelem,
hogy ájlávjúbéjbi -
érdekes, ezt mindenki érti...

Ötpontos biztonsági ajtónkon
benyomult pár snassz bőröndű vigéc,
planétás papagáj húzza ki a kalapból,
mennyit érsz.
A szekrényből kizuhan
álmaink zörgő csontváza...

Húzd be a függönyt, drágám,
a szomszéd meg ne lássa!