Oldalak

2009. december 23., szerda

Félelemsál

a félelem, s a fájdalom
a végén úgy bújik tenyeredbe,
mint egy kis állat-
riadt, bizonytalan, bágyadt,
és te magadra kötöd,
mint valami sálat.

Rikiki vers

a
szó nem
jön könnyen
mennyit törtem
dőre kis fejem,
hogy a rím kilegyen...
kegyelmet nem ismernek,
sanda, sőt kaján vigyorral
szótagot számolnak szigorral,
nem adom fel, bár fáj szörnyen,
már kicsordult a könnyem,
szám belekékült,
a gondolat is
beleszédült,
de végül
célba
ért!

2009. december 19., szombat

Mozaik

régóta gyűjtök
minden kacatot-
tükör cserepét,
kagylóhéj-darabot,
hozzájuk csapok
egy törésnyi napot,
falatot a holdból,
pár kihunyt csillagot,
és valamit azokból,
ami valaha voltam-vagyok.
hagyok itt-ott némi hézagot,
és amikor kész,
nézem hogy mozog,
miként kel önálló életre-
talán a rések közt
rálelek a lélekre...

Zseblakóközösség

néha szórakozottan
előhúzol a zsebedből-
néhány hányatott
sorsú csavar és
a mindentudó
svájci bicska mellől.
holmi távlati tervekről
motyogsz zavartan,
és óvatosan fonva
ujjaidat nyakam köré, lassan
visszacsúsztatsz a többi
zseblakó közé.

2009. december 17., csütörtök

Könny haiku

csak könny-e az ott,
vagy folyékony fájdalom
csorog arcodon?

2009. december 16., szerda

Sürgető

ha jön a vég,
ajánlom, siessen,
húzzon bele,
jöjjön mielébb,
mert holnap-
holnap már
nem megyek vele.
se önként,
se kacagva,
se élve, se meghalva!
hallja?
ha létem zavarja,
küldjön hawaii-ra,
majd írok szép képeslapot,
napot csorgatok
a hasamra nappal,
éjjel meg a
holdra ugatok,
vagy belerepülök
más fekete madarakkal,
mint valami
tébolyult angyal.

Halott vágyak

szépen megágyaztak a vágynak,
de a vágyak nem vetett ágyra vágytak.
ordítottak, dörömböltek,
csörömpöltek edényekkel,
szegényekkel nem törődtek.
vigyázzfekvésben vártak,
de a vágyak már rég odébb álltak.
vetett ágyban szép csontvázak...

Rövid úton


megiramodik,
a korláton át
veti magát
a magány
szakadékába.
amikor lába
már alig
érinti a talajt,
hallat egy
furcsa kis kacajt-
nyugalmat érez végre,
s az égre nézve,
széttárva szárnyait
indul messze,
hogy kísértő álmait
megkeresse...

Semmiség

úgy szorítottam
azt a törékeny
kis semmit,
hogy összeroppant
a tenyeremben.
bőröm alól nemlétező
szilánkokat szedegettem,
és számat összeszorítva
vártam, jöjjön a fájdalom.
de csak muszáj-dalom
szólt, az is hamisan,
halkan, mert
azt a semmit annyira,
de annyira akartam...

Puritán

vad vágyak pillangóznak
sablonnal festett egeken...
émelyítő díszletek között
fuldokolva húzza meg
magát a szerelem....

Balgán ballagó belga

ni, ott ballag egy belga!
lehetne a neve helga.
kiáltok utána: hé, helga,
de a beste belgája
nem hallgat a helgára.
ohó, engem nem ver át-
azért sem mondok neki verát.
battyog a belga,
egyre közelebb-
kezdi megszokni a közeget.
végre rendesen
meg tudom nézni-
s döbbenten látom,
hogy férfi...
fejem vakarom,
most kereshetek más rímet,
amivel méltán illethetem
e hamis hímet.
nem hímezek-hámozok,
s mivel oly lomhán mozog,
úgy döntök, legyen frédi
/szegény feje úgysem érti./
a végére nem maradt más,
csak a balga jelző...
az meg engem illet:
jellemző!!

Kenyérdobálás

majd azt rebegem:
bocsánat,
s buzgón tartom
a másik orcámat.
ha kővel dobálnak
-köszönöm- azt is
elteszem emlékbe.
bár lehet, hogy
elcserélem kenyérre.
vigasznak vigasz,
bár kissé sovány,
el is tehetem,
meglesz holnapra
a vacsorám...
méreg helyett nyelek
szikkadt kenyereket-
juszt sem
bosszankodom
tovább veled!

2009. december 10., csütörtök

Vágy

egy fura törpe
ajtód előtt toporog,
bekopog,
menedéket kér,
állítja,
épphogy csak betér,
de hazudós-
marad ő,
s reggelre
benned
óriássá nő.